[„Szellemvasút” dalszöveg]
[1. verze]
'94-be jöttem, apám magyar, anyám német
Mindkettő az NDK-ban egy mérnöki szakon végzett
Hasonló ösvényen jártam, de egy nap szarul léptem
És a zeneipar trónja lett az irodai karosszékem
2023 van, és lassan értem, miért születtem éppen én a Földre oly színpadra készen
Már 2004-ben a suliban is a hasznot néztem
Mert teljesítményhez mérten számolták ki a zsebpénzem
Egyik pénteken vártam, hogy apám hazaérjen
Az ellenőrzőmben az első hármas, nagyon féltem
Tudtam jól, hogy őrlángon lobog benne a harag
Mégsem lobbant be a kazán, minden porcikám mеgmaradt épen
Háborús menekültеk sorsát örökbe kapva éltem
Folyton a vihart vártam, egésznap a radart néztem
Fejetek felett énekelek, úgy mint egy sas a szélben
De prédája maradtam egy szörnynek, ami halott régen
[Refrén]
Ú, a szívem megrepedt, te betömted a sebhelyet
Azóta már nem csepeg
(Azt mondtad)
Ú bébi, nincsenek szellemek
Szóval tedd fel a két kezed, élvezd a menetszelet
[2. verze]
Prédája maradtam egy szörnynek, ami halott régen
De 2014-ben már faragtam a saját lényem
Kidolgoztam majdnem mindent, elkezdtem az arcom éppen
De félbe maradt, végül a helyére egy pajzsot véstem
Csak magam védtem, folyton felém szúrtak az emlékek
Amputált karok, felpuffadt lábak, fehér szobák, vér
Meg anyám fél, hogy ma lesz vége
Könnyes szemek, apám mérges
Mélyfekete föld az ásón, fehér mécses, családképek
2019, minden péntek-szombat, mattra készen
Ha békésen halok meg, akkor meg mi a fasznak éltem
Szíveket törtem össze, könnycsepp tetkós a farkam vége
Ha bármiben hittem reggel, azt is hátrahagytam délre
Ha jött az éjjel, éber fülekkel hallgatva kértem választ a sötéttől
Mondja meg, miért nem halhattam én meg
2022-ig előre helyett hátra léptem
Hátha ha nem látom merre járok, nem kell bánat érjen
[Refrén]
Ú, a szívem megrepedt, te betömted a sebhelyet
Azóta már nem csepeg
(Azt mondtad)
Ú bébi, nincsenek szellemek
Szóval tedd fel a két kezed, élvezd a menetszelet
[Átvezető]
Mire vársz?
Mikor látod majd be végre, hogy a zsarnok akit nevelgettél rég nem szolgálja, amire vágysz
Te is szolgája lettél és a szörny, amit elhessegettél rég, az pont az, amivé válsz
Mikor látod majd be tesám, hogy a zsarnok, aki végül lettél, az egyetlen dolog amitől félsz
Ő a tökéletes gyerek, addig nem engedi a kezed, amíg élsz
Mire vársz?
Mikor látod majd be végre, hogy a zsarnok akit nevelgettél rég nem szolgálja, amire vágysz
Te is szolgája lettél és a szörny, amit elhessegettél rég, az pont az, amivé válsz
Dönts hát le a szobrát (Dönts hát le a szobrát)
[Refrén]
Ú, a szívem megrepedt, te betömted a sebhelyet
Azóta már nem csepeg
Azt mondtad, ú bébi, nincsenek szellemek
Szóval tedd fel a két kezed
[Outro]
Ú, a szívem megrepedt, te betömted a sebhelyet
Azóta már nem csepeg
(Azt mondtad)
Ú bébi, nincsenek szellemek
Szóval tedd fel a két kezed, élvezd a menetszelet